Az otthon

Bentlakásos otthonunkat olyan értelmi fogyatékkal élők számára kívánjuk létrehozni, akik már nem tankötelezettek és betöltötték 16. életévüket. Otthonunk egyaránt fogad több területen nagyfokú önállósággal rendelkező autista, illetve értelmi sérült személyt, illetve nagyobb törődést, segítséget igénylő érintettet is. Otthonunkat a hatályos jogszabályoknak megfelelően Támogatott lakhatás formában kívánjuk megvalósítani.


12 fős, kis létszámra tervezünk hogy minél nagyobb figyelmet tudjunk biztosítani bentlakóink szükségleteire, igényeire.
A privát életteret kiemelten fontosnak tartjuk, ezért bentlakóinknak egyszemélyes szobai elhelyezést tervezünk. A szobák kialakítását minden esetben az érintettel és hozzátartozóival közösen alakítjuk ki a bentlakás megkezdése előtt, hogy az minél jobban igazodjon a bentlakó egyéniségéhez és ízlésvilágához. Otthonunk kialakításakor törekszünk arra, hogy biztonságos, védett környezetet alakítsunk ki lakóink számára világos, tágas terekkel, szabadidő és közös programok eltöltésére alkalmas közös helyiségekkel. Otthonunk helyiségeinek kialakításánál a térbeli- és vizuális akadálymentesítés egyaránt kulcsfontosságú szempontként szerepel.
Az Otthonhoz tartozó kert kialakításakor törekszünk az ősfás rész megóvása mellett ideális pihenést és szórakozást egyaránt nyújtó kikapcsolódási lehetőségeket biztosítani bentlakóink számára.

Jelentkezés feltételei: AZ OTTHON ÉPÍTÉSÉNEK MEGKEZDÉSÉVEL KERÜL FELTÖLTÉSRE

Lakóink

Otthonunk egyaránt fogad több területen nagyfokú önállósággal rendelkező autista, illetve értelmi sérült személyt, illetve nagyobb törődést, segítséget igénylő érintettet is. Lakóközösségünkbe az alábbi érintettséggel várjuk lakóinkat:

Autizmus - Prader Willi

Autizmus

Prader Willi Szindróma

Asperger

Angyal szindróma

Down szindróma

Egyéb értelmi fogyatékosság

Rólunk

A Patrónus Ház Nonprofit Kft személyes érintettség révén jött létre 2016 decemberében azzal a céllal, hogy támogatott lakhatás formában létrehozzon egy otthont autizmus és egyéb értelmi fogyatékkal élő fiatal felnőttek számára (16+), valamint külön épületként kialakítson egy olyan fejlesztő központot, mely segíti a korai fejlesztést óvodáskortól a felnőttkoron át, amellett, hogy a bentlakásos otthonban lakó ellátottjai számára is biztosítja a szükséges szolgáltatási elemeket és a fejlesztő foglalkoztatást.
További célunk, hogy kiemelt figyelmet fordítsunk az autizmus vagy egyéb értelmi fogyatékossággal élő lakói és a környéken lakók társadalmi integrációjára, képzésére.
Támogassa és segítse az érintett szülőket képzésekkel, gyakorlati útmutatásokkal.
Célunk a lakóközösség és a helyi érintettek számára programok, szabadidős tevékenységek szervezése.
Víziónk, hogy az érintett családok számára állandó, nemzetközi szinten is példaértékű lakóotthont és fejlesztő központot hozzunk létre.

Somorjai Éva - alapító

Somorjai Éva

Alapító
Több, mint 20 éve...

Németh Ildikó - Alapító

Németh Ildikó

Alapító
2006 óta lakom...

Tóth Réka - Felügyelőbizottsági tag

Tóth Réka

Felügyelőbizottsági tag
Marketingkommunikációs...

Szomolányi Katalin - Felügyelőbizottsági tag

Szomolányi Katalin

Felügyelőbizottsági tag
A Magyar Telekom...

Ratatics Mihály - Felügyelőbizottsági tag

Ratatics Mihály

Felügyelőbizottsági tag
40 éves, multinacionális...

Elérhetőség

Patrónus Ház Nonprofit Kft.
Székhey: 2100 Gödöllő, Zarándok u. 5.
Otthon: 2100 Gödöllő, Rét u. 42.
Telefon: +36 30 361 0953
Email: info@patronushaz.hu
Web: patronushaz.hu
Facebook: facebook.com/patronushaz
Bankszámlaszám: OTP 11742049-21411113-00000000